24 milliárdos fejlesztés indul a PTE-n

Eddig nem látott lehetőség előtt áll a Pécsi Tudományegyetem, miután a Modern Városok Program (MVP) keretében 24 milliárdos állami támogatásból valósíthatja meg az orvostudományi kar által megálmodott kampuszfejlesztést. Ezáltal 2020-ig megduplázódhat a Pécsen tanuló külföldi hallgatók száma, amelyhez az oktatói létszám szükséges bővítése is hozzájárulhat.

Bódis József rektor az erről szóló keddi sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy ha 1367-ben nem alapítják meg Pécsen Magyarország első egyetemét, akkor most nem kerülhetne sor azokra a fejlesztésekre, amelyek révén a PTE megalapozhatja jövőjét.

– 2017-ben ünnepeljük a pécsi tudományegyetem megalapításának 650. évfordulóját. A kormány támogatásával sosem látott mértékű fejlesztés valósulhat meg Pécsen az oktatás területén. A jelenlegi 2700 külföldi hallgató létszámának ötezerre való emelésével azonban nemcsak a város, a magyar diákok, hanem a régió is profitálhat – mondta a rektor.

egyetemi fejlesztések, sajtótájékoztató, hl04
Jenei Zoltán, Földesi Gabriella, Bódis József és Páva Zsolt

Páva Zsolt polgármester kiemelte, hogy az egyetem sajátos szerepet játszik a város életében, hiszen olyan munkáltató, erőforrás, amely meghatározza Pécs mindennapjait.

– Az egyetem és a város kapcsolatában a hatékonyság, az eredményesség és a sikeresség a legfontosabb tényező. Vannak stratégiai ügyek, amelyek eredményessége a két partner együttműködésén múlik. A mostani fejlesztés mindenre kihat, nemcsak a külföldi hallgatók képzésére és létszámának növelésére. Sokkal nagyobb az a dimenzió, amelyet ez a lehetőség felvillant. Pécs az egyetem révén erősödni tud, s a következő öt év során győztesen tud kijönni.

Jenei Zoltán kancellár hozzátette, hogy a PTE feladata a következő néhány évben mind a hazai, mind a nemzetközi szinten sokkal versenyképesebb egyetemi környezetet hozzon létre.

– Ha ezt a 24 milliárdos induló keretet kiegészítem azzal az évente hozzánk érkező uniós pályázati forrással, akkor ez a program összesen 40 milliárd forintot jelent a pécsi egyetem számára. Ez óriási lehetőség, egyben óriási felelősség is. Remélem, hogy ez a fejlesztés magával vonz még legalább 5-6 milliárd forint értékű magántőke-beruházást. Már megmozdult a pécsi és Pécs környéki gazdaság, sokan érdeklődnek, hogy ingatlanberuházás vagy szolgáltatásfejlesztés terén hogyan tudnának csatlakozni ehhez a programhoz. Hamarosan egy erős projektszervezetet fogunk létrehozni.

áok
Teljesen megújul az orvosi kar főépülete is

Miseta Attila, az orvosi kar dékánja szerint nagyon fontos, hogy ez összegyetemi beruházás, amelyben az orvosképzés mind infrastrukturálisan, mind az oktatói létszám tekintetében fejlesztésre szorul.

– Egy új oktatói facilitást szeretnénk, ami korszerű elhelyezést tesz lehetővé az orvos-, fogorvos és gyógyszerészhallgatók és biotechnológusok számára. A hallgatói létszám felfuttatása mellett az 1960-as évek végén rekonstruált központi épületünket energetikailag rendbe tegyük. Fejlesztenénk a Rákóczi úti telephelyünket is, de tovább erősítenénk azokat a programjainkat, amelyekkel a tehetséges hallgatóinkat itthon tudjuk tartani, s amelyekkel haza tudunk hozni tehetséges kollégákat.

Ennyi jut Pécsre
Földesi Gabriella, az EMMI főosztályvezetője szerint az MVP keretében a kormány idén 4,5, 2017-ben 12,3 milliárd, a következő években pedig további 4-4 milliárd forintot juttat a pécsi egyetem számára.

24 milliárdos fejlesztés indul a PTE-npecsma.hu.