Horváth L. Balázs bejegyzései

Az exportőröket segítik Pécsen

Regionális képviseletet nyitott az EXIM Bank Pécsen, a Király utca 59. alatt. Az új bankfiók létrehozásával az EXIM célja az, hogy hatékony finanszírozási és biztosítási konstrukciókat szolgáltasson a magyar exportőrök számára, így támogatva külpiacra lépésüket, exporttevékenységüket, elősegítve a munkahelyek megőrzését és a foglalkoztatás növekedését.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium által felügyelt intézmény dél-dunántúli regionális képviseletének szerdai megnyitóján Páva Zsolt polgármester örömét fejezte ki, hogy ezentúl már Pécsen is elérhető a bank által nyújtott szolgáltatás.

– Természetes, hogy egy olyan városban, mint Pécs egy ekkora banknak helye kell hogy legyen. Pécs sajátos helyzetű város abból a szempontból, hogy az ismert okok miatt komoly ipar nem tudott lábra kapni, viszont a legkülönbözőbb szolgáltatások sikeresen működnek, hiszen régióközpont vagyunk. Nyitottak vagyunk arra, hogy jelentős ipari és gazdasági jelenlét alakuljon ki Pécsen – mondta köszöntőjében a városvezető.

exim bank, hl02
Páva Zsolt és Puskás András

Hozzátette, hogy az önkormányzat együttműködik a kereskedelmi és iparkamarával, valamint a különböző érdekképviseletekkel annak érdekében, hogy ez a folyamat minél hatékonyabb legyen. Ennek egyik jele, hogy tavaly ezer új munkahely jött létre Pécsen.

– A másik lényeges szempont, hogy Pécs az a város, amely hagyományosan összekötő kapocs a déli országok felé. Az ottani államok és városok számára Pécs fontos referencia, hivatkozási pont, hiszen kulturális és gazdasági vonzereje által több esélyünk van az együttműködésre, mint a többi magyar településnek. Egy olyan bank jelenléte, amely kifejezetten a külföldre irányuló gazdasági tevékenységet folytató vállalkozásokat segíti, nagyobb jelentősége van, mint máshol. Bízom benne, hogy az intézmény a pécsi és Pécs környéki cégek és vállalkozások számára olyan feltételeket tud nyújtani, amelyek kellő alapot adnak arra, hogy az érintettek a határokon túl is sikeresek legyenek.

Puskás András, az EXIM vezérigazgató-helyettese a bank célkitűzéséről szólva elmondta, hogy nekik kell helyben lenniük azoknak a vállalkozásoknak a közelében, amelyekben potenciálisan benne van az export lehetősége.

Az EXIM jól teljesített az elmúlt években, tavaly 40 százalékkal bővült a bank hitelállománya, mára már meghaladja a 700 milliárd forintot és 400 milliárd forintot folyósított exporthitelezésre.

Az országban jelenleg kilenc helyszínen nyílt képviselet, a pécsi iroda Baranya mellett Somogy megye teljes gazdasági életét le kívánja fedni és kiszolgálni az ügyfeleket – elsősorban a kkv-szektort, hiszen Baranyában és Somogyban potenciálisan több 27 ezer vállalkozás működik, közülük sokan folytatnak exporttevékenységet.

Az exportőröket segítik Pécsenpecsma.hu.

Nem tetszik a költségvetés az LMP-nek

Csütörtökön tárgyalja pécsi képviselő-testület a város ide költségvetését. Ennek apropóján tartott sajtótájékoztatót az LMP kedden, ahol Keresztes László Lóránt és Kóbor József fogalmazta meg kritikáját a büdzsével kapcsolatban.

Pécs 2016-os költségvetésének főösszege 51,5 milliárd forint, ami jóval több, mint a tavalyi 37 milliárd forint. Ennek legfőbb oka az a 18,5 milliárdos tétel, amely a város 2020-ig tartó gazdaságfejlesztési programjára és egyéb beruházásaira, projektjeire a területfejlesztési operatív program során felhasználható forrás.

Ezt Keresztes Lóránt tisztán biankó tételnek tartja, mondván, nincsenek konkrét projektek, nincsenek tanulmányok arra vonatkozóan, hogy pontosan milyen célokra fordítható ez az összeg, hiányos a döntés-előkészítés. A politikusnak emellett az sem tetszik, hogy számos túltervezett tétel szerepel a költségvetésben.

A tüke iroda bővülni fog
Az LMP szerint többre hivatott a Tüke-kártya

– Nem látjuk a városvezetés azon szándékát, hogy további jelentős mértékű adócsökkentést hajtana végre. Ugyan korábban voltak kisebb könnyítések, de azokat tovább kellene vinni – fogalmazott, hozzátéve, hogy szintén nem látja megvalósíthatónak az ingatlanértékesítés során betervezett 2,3 milliárdos bevételt sem.

Szintén elégedetlen a közösségi közlekedés finanszírozásával kapcsolatban. Szerinte az idén 1,75 milliárdos tétel – a tavalyra előirányzott 1,2 milliárddal szemben, ami 1,7 milliárd lett – azt mutatja, hogy nem lett olcsóbb a feladatellátás, holott ez kitüntetett célként fogalmazódott meg az önkormányzatnál.

A közösségi közlekedés problémáját illetően Kóbor József párttársa hozzátette, hogy szerintük a Tüke-kártya nem nyújt megoldást, egyrészt túlzott adminisztratív terhet jelent, másrészt nem értik, hogy miért csak egy évig érvényes az újonnan kiváltott kártya, miért nem lehet hosszabb ideig igénybe venni az általa nyújtott kedvezményeket.

 

Nem tetszik a költségvetés az LMP-nekpecsma.hu.

Déli Nyitás: 20 milliós piac nyílhat Pécs előtt

Jó elképzelésnek véli és a helyi gazdaság erősítését is elképzelhetőnek tartja a déli nyitással a balkáni térség egyik legavatottabb szakértője. Pap Norbert, a PTE Politikai Földrajz, Fejlődési és Regionális Tanulmányok Tanszékének vezetője szerint komoly előnyöket hozhat a 

Az elképzelések szerint Pécs mind gazdasági, mind kulturális vonatkozásban szorosabbra fűzné kapcsolatait a (Nyugat-)Balkán országaival. Ehhez Pap Norbert szerint a kulturális diplomácia növelése mindenképpen jó kezdet.

– Zágrábban és Belgrádban is a közelmúltban nyílt Magyar Kulturális Intézet, így van mód arra, hogy a pécsi kulturális kínálat eljusson a szerb és a horvát közönséghez is.  Ezek az akciók megnövelhetik a város iránti érdeklődést és a pécsi művészek megjelenése – főként ha ez összekapcsolódik egy erőteljes marketingmunkával is – turistákat vonz Pécsre – vélekedett.

A szakember hozzátette, hogy mivel az üzlet a balkáni országokban meglehetősen személyes jelleggel zajlik, ezért minden olyan kezdeményezés, ami növeli a kapcsolatok intenzitását, új esélyeket is teremt arra, hogy Pécs erősítse gazdasági pozícióit. A tervezést, a termékfejlesztést és a szívós munkát azonban ez nem helyettesítheti itt sem.

szarajevó2
Szarajevó

A nyugat-balkáni társadalmak egy mintegy 20 milliós piacot jelentenek, ahol azonban sok versenytárssal kell számolni. A szakember szerint Magyarország Horvátországban, Montenegróban és Macedóniában foglal el erőteljesebb pozíciókat.

– A többi országban még jelentősebb növekedési lehetőségek vannak, így Szerbiában és Bosznia-Hercegovinában is például. A magyar termékeknek egyébként hagyományosan jó a megítélése ebben a régióban, szóval érdemes próbálkozni. Ugyanakkor ez csak hosszabb idő alatt hozhat sikert – fogalmazott.

Rövid távon inkább a pályázati együttműködések kecsegtetnek sikerrel, hiszen ezek az országok az EU-ba törekszenek és ezért jelentős támogatási keret áll rendelkezésükre. A források felhasználásának mikéntjében pedig a már EU-s tag magyarok is segíthetnek.

Hogyan profitálhatna mindebből Pécs és a város gazdasági szereplői? Pap szerint az üzleti partnerekkel megfelelő bizalmi légkört kell kialakítani és nagyon gyorsan projektek sokaságát létrehozni, ehhez tervezésre van szükség.

– De tanulnunk kell a múlt kudarcaiból is. Az elmúlt két évtizedben volt már pár kezdeményezés Pécsen a déli kapcsolatrendszer kiszélesítésére, de az eredmények messze elmaradtak az elvárásainktól.

Pap szerint az is sokatmondó, hogy Pécs miként lehet vonzó az érintett területek, régiók számára.

– Jól cseng a neve. Kellemes, élhető város, ahová mindenki szívesen jön. A helyi társadalom nyitott, kulturált, élő és vonzó a történeti multikulturalizmus, ami sokféle művészeti és tudományos innováció forrása. A kezdeményezés jó, csak ne spóroljuk meg az aprómunkát sem.

Déli Nyitás: 20 milliós piac nyílhat Pécs előttpecsma.hu.

24 milliárdos fejlesztés indul a PTE-n

Eddig nem látott lehetőség előtt áll a Pécsi Tudományegyetem, miután a Modern Városok Program (MVP) keretében 24 milliárdos állami támogatásból valósíthatja meg az orvostudományi kar által megálmodott kampuszfejlesztést. Ezáltal 2020-ig megduplázódhat a Pécsen tanuló külföldi hallgatók száma, amelyhez az oktatói létszám szükséges bővítése is hozzájárulhat.

Bódis József rektor az erről szóló keddi sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy ha 1367-ben nem alapítják meg Pécsen Magyarország első egyetemét, akkor most nem kerülhetne sor azokra a fejlesztésekre, amelyek révén a PTE megalapozhatja jövőjét.

– 2017-ben ünnepeljük a pécsi tudományegyetem megalapításának 650. évfordulóját. A kormány támogatásával sosem látott mértékű fejlesztés valósulhat meg Pécsen az oktatás területén. A jelenlegi 2700 külföldi hallgató létszámának ötezerre való emelésével azonban nemcsak a város, a magyar diákok, hanem a régió is profitálhat – mondta a rektor.

egyetemi fejlesztések, sajtótájékoztató, hl04
Jenei Zoltán, Földesi Gabriella, Bódis József és Páva Zsolt

Páva Zsolt polgármester kiemelte, hogy az egyetem sajátos szerepet játszik a város életében, hiszen olyan munkáltató, erőforrás, amely meghatározza Pécs mindennapjait.

– Az egyetem és a város kapcsolatában a hatékonyság, az eredményesség és a sikeresség a legfontosabb tényező. Vannak stratégiai ügyek, amelyek eredményessége a két partner együttműködésén múlik. A mostani fejlesztés mindenre kihat, nemcsak a külföldi hallgatók képzésére és létszámának növelésére. Sokkal nagyobb az a dimenzió, amelyet ez a lehetőség felvillant. Pécs az egyetem révén erősödni tud, s a következő öt év során győztesen tud kijönni.

Jenei Zoltán kancellár hozzátette, hogy a PTE feladata a következő néhány évben mind a hazai, mind a nemzetközi szinten sokkal versenyképesebb egyetemi környezetet hozzon létre.

– Ha ezt a 24 milliárdos induló keretet kiegészítem azzal az évente hozzánk érkező uniós pályázati forrással, akkor ez a program összesen 40 milliárd forintot jelent a pécsi egyetem számára. Ez óriási lehetőség, egyben óriási felelősség is. Remélem, hogy ez a fejlesztés magával vonz még legalább 5-6 milliárd forint értékű magántőke-beruházást. Már megmozdult a pécsi és Pécs környéki gazdaság, sokan érdeklődnek, hogy ingatlanberuházás vagy szolgáltatásfejlesztés terén hogyan tudnának csatlakozni ehhez a programhoz. Hamarosan egy erős projektszervezetet fogunk létrehozni.

áok
Teljesen megújul az orvosi kar főépülete is

Miseta Attila, az orvosi kar dékánja szerint nagyon fontos, hogy ez összegyetemi beruházás, amelyben az orvosképzés mind infrastrukturálisan, mind az oktatói létszám tekintetében fejlesztésre szorul.

– Egy új oktatói facilitást szeretnénk, ami korszerű elhelyezést tesz lehetővé az orvos-, fogorvos és gyógyszerészhallgatók és biotechnológusok számára. A hallgatói létszám felfuttatása mellett az 1960-as évek végén rekonstruált központi épületünket energetikailag rendbe tegyük. Fejlesztenénk a Rákóczi úti telephelyünket is, de tovább erősítenénk azokat a programjainkat, amelyekkel a tehetséges hallgatóinkat itthon tudjuk tartani, s amelyekkel haza tudunk hozni tehetséges kollégákat.

Ennyi jut Pécsre
Földesi Gabriella, az EMMI főosztályvezetője szerint az MVP keretében a kormány idén 4,5, 2017-ben 12,3 milliárd, a következő években pedig további 4-4 milliárd forintot juttat a pécsi egyetem számára.

24 milliárdos fejlesztés indul a PTE-npecsma.hu.

Kertváros kulturális centrumát ismerték el

Minősített közművelődési intézmény kitüntetést kapott a Nevelési Központ Általános Művelődési Központja. Az elismerést Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár adta Dombi Erzsébet igazgatónak.

Az elismerés kapcsán az Apáczai ÁMK Művelődési Ház igazgatója lapunknak elmondta, hogy a díj egy évre szól, de folyamatosan meg lehet újítani, azaz újra lehet pályázni a kitüntetés elnyerésére. A címre ugyanis az adott intézmények maguk pályázhatnak.

– A 2014. és 2015. évi tevékenységünket vizsgálták az auditorok, végigelemezték tevékenységünket. Az elemzés után értékelték ki különböző bizottságok az elkészült több száz oldalas anyagot. Szerencsére elismerték munkánkat – fogalmazott az intézményvezető.

dombi erzsébet
Hoppál Péter adta át az elismerést Dombi Erzsébetnek

A két helyszínen – az Apáczai körtéren és a régi Kertvárosban található Tolsztoj utcában – működő művelődési központ elsődleges tevékenysége az ismeretterjesztés, a közösségszervezés és -fejlesztés. Gyermekek és felnőttek számára létrehozott klubok, szakkörök és csoportok működtetése mellett másik kiemelkedő tevékenységi terület a kiállítások, különböző rendezvények és fesztiválok szervezése is, amelyek főként a fiatalok és a lakótelepen élőknek nyújtanak szórakozási lehetőséget.

– Arra törekszünk, hogy minőségi munkát végezzünk és folyamatszabályozottan működjünk. A programok, rendezvények dokumentálása, rendszerezése elengedhetetlen eleme volt annak, hogy elnyerjük ezt a címet. Az auditorok kiemelkedőnek tartották ismeretterjesztő tevékenységünket, hiszen a két helyszínen folyó munka során az a célunk, hogy mindenkihez eljuttassuk az általunk fontosnak tartott értékeket. Mi egy ötvenezer fős lakótelep egyetlen kulturális kiszolgálócentruma vagyunk, nagy befolyással bír az, hogy mit adunk az embereknek és az is, hogy az milyen módon tesszük.

Az igazgató szerint igényesen, kiszámíthatóan, az érintettek igényeinek megfelelően kívánják a továbbiakban is végezni munkájukat.

– Állandó szolgálatban állunk, tulajdonképpen ötvenezer ember kiszolgálói vagyunk. Fontosnak érezzük, hogy egyfajta katalizátorszerepet töltünk be, azaz megpróbáljuk a különböző művészeti és kulturális értékeket közvetíteni a lakótelepen élők számára – hangsúlyozta az intézményvezető, aki hozzátette, hogy természetesen jövőre is szeretnék elnyerni a kitüntetést.

Kertváros kulturális centrumát ismerték elpecsma.hu.