Szabó Péter bejegyzései

Érkeznek a Rába-Volvo együttműködés első termékei

Pécsett már átvették, Budapesten pedig átadásra készek a Rába-Volvo együttműködésben szállított első autóbuszok. A szállítások a szerződésben vállalt határidő szerint megkezdődtek, a buszprogram valamennyi eleme a várt ütemben halad.

Gázüzemű autóbusz mutatkozott be Budapesten – IVECO Citelis CNG 12 fővárosi premier

Tegnap Budapesten is bemutatkozott a sűrített földgázzal (CNG) közlekedő IVECO Citelis. A szóló kivitelű városi kialakítású autóbuszt először Sopronban, majd Kaposvárott, Pécsett, Miskolcon próbálhatta ki az utazóközönség júniusban. A jármű a fővárosi bemutatót követően Szegedre és Zalaegerszegre is ellátogat országos körútja során. „A környezetkímélő jármű fogadtatása nagyon kedvező volt mind az utasok, mind pedig a sofőrök részéről. Az autóbusz előnyös tulajdonságai közül a legtöbben a csendes és tiszta üzemmódot, valamint a tágas utasteret emelték ki”– jegyezte meg Domanovszky Henrik, a Magyar Gázüzemű Közlekedés Klaszter Egyesület (MGKKE) elnöke.

Ilyen is lehetett volna – álmokban az új Saab 9-3

Noha a Saab sorsa már megpecsételődött, a történet végérvényesen még nem zárult le, sokan őszintén, tiszta szívvel visszavárják a szimpatikus svéd márkát az utakra. Így tett Edward Grey is, aki megálmodta, milyen 9-3-assal törhetett volna előre a Saab, ha túléli az elharapódzó válságot.