Balog Zoltán átadta a kancellárok megbízási okiratait

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere átadta az állami felsőoktatási intézmények élére 2014. november 15-től kinevezett kancellárok megbízási okiratait.

A felsőoktatásért is felelős miniszter az okiratok átadását megelőzően tartott beszédében elmondta: a magyar felsőoktatás átalakításában fontos állomáshoz érkeztünk. Az új felsőoktatási törvénnyel egy keretet kaptunk a Kormánytól és az Országgyűléstől, s a törvény adta új, kancellári funkciót ebben a keretben meg fogják tölteni tartalommal azok, akik alkalmasak erre a feladatra.

A kancellárok felé óriási kihívás, hogy jó együttműködést teremtsenek a gazdasági és a tudományos irányítás között, jó gyakorlatokat hozzanak létre, s kialakítsák saját működési kereteiket az intézményen belül – tette hozzá.

A tárcavezető kiemelte: a Kormány stratégiai partnerként tekint a kancellárokra, és számít rájuk abban, hogy versenyképessé és értékalapúvá tegyék a magyar felsőoktatást.

Balog Zoltán az állami felsőoktatási intézmények kancellári teendőinek ellátásáról szóló megbízási okiratot átadta

 a Budapesti Corvinus Egyetem kancellárjának, dr. Pavlik Líviának,

a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem kancellárjának, Barta-Eke Gyulának,

a Debreceni Egyetem kancellárjának, dr. Bács Zoltánnak,

a Kaposvári Egyetem kancellárjának, dr. Borbás Zoltánnak,

a Magyar Képzőművészeti Egyetem kancellárjának, Rakonczai Évának,

a Miskolci Egyetem kancellárjának, dr. Deák Csabának

a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem kancellárjának, dr. Nagy Zsombornak,

a Nyugat-magyarországi Egyetem kancellárjának, dr. Dinnyés Álmosnak,

az Óbudai Egyetem kancellárjának, Monszpart Zsolt Györgynek,

a Semmelweis Egyetem kancellárjának, dr. Szász Károlynak,

a Szent István Egyetem kancellárjának, Figler Kálmánnak,

a Széchenyi István Egyetem kancellárjának, dr. Filep Bálintnak,

a Testnevelési Egyetem kancellárjának, dr. Genzwein Ferencnek,

a Budapesti Gazdasági Főiskola kancellárjának, dr. Dietz Ferencnek,

a Dunaújvárosi Főiskola kancellárjának, Mészáros Virágnak,

az Eszterházy Károly Főiskola kancellárjának, Csathó Csaba Józsefnek,

a Károly Róbert Főiskola kancellárjának, Szentgyörgyvölgyi László Zoltánnak,

a Magyar Táncművészeti Főiskola kancellárjának, Antal Józsefnek,

a Nyíregyházi Főiskola kancellárjának, dr. Kvancz Józsefnek,

a Pető András Főiskola kancellárjának, Mihályi Máté Győzőnek és

a Szolnoki Főiskola kancellárjának, Varga Csabának.

 

A kancellárok megbízatása a 2014. november 15-től 2017. november 17-ig terjedő időtartamra szól.

 

2014. november 24.