NB I: “Az edzők rettentően szégyellik magukat, reméljük, a csapat is” – értékelések

Lőrincz Emil, a Pécs mestere szégyelli magát csapata Haladás ellen mutatott játéka miatt és reméli, ezzel a játékosok is így vannak. A másik oldalon Artner Tamás kalapot emelt 22 éves átlagéletkorú együttese előtt. Mészáros Ferenc szerint az Eger két hónapja is reménytelen volt, a pápai Kovács László amondó, nem szabad üvöltözni a futballistákkal, Horváth Ferenc pedig azzal viccelődött, ők sosem kapnak ki, maximum túl rövid egy meccs. Horváth Károly a férfiasságot hiányolta, Marco Rossi az utolsó tíz perc miatt azért bosszankodott az Újpest legyőzése után, Marc Leliévre pedig az egyéni hibákban látta a fiaskó okát.