Pályázaton vetélkedhetnek a nyugdíjasok

Ismét megnyíltak a pályázatok az Erzsébet-program keretében. Nyugdíjasok fürdőbelépőkre és szálláshelyekre pályázhatnak – írja az Origo.

Az üdülési pályázaton nyertes nyugdíjas pályázók részéről 5000 forint önerő befizetése szükséges az elnyert támogatás igénybevételéhez.

A nyertes nyugdíjasok – szálláshelytől függően – animált közösségi programokon, a szálláshely vonzáskörzetéhez közel eső turisztikai látványosságokhoz kapcsolódó szervezett kirándulásokon, illetve zenés- táncos, valamint gasztronómia esteken is részt vehetnek.

A kedvezményes fürdőbelépőkkel 2500 forint önerő befizetése mellett országosan mintegy 80 fürdőt vehetnek igénybe a nyugdíjasok, az egyes helyszínektől függően legalább 5, és legfeljebb 33 alkalommal.

A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány Erzsébet-programján azok az öregségi nyugellátásban részesülő, 60. életévüket betöltött személyek pályázhatnak, akiknek a rendszeres, 2016-ra megállapított havi teljes összegű ellátása nem haladja meg a 147 ezer forintot, valamint további adóköteles jövedelemmel nem rendelkeznek.

A pályázat 2016. február 29-ig nyújtható be.

Az elnyert üdülési támogatás kizárólag a pályázó nevére szóló elektronikus kártya segítségével vehető igénybe a pályázati önrész befizetését követően, a szállásfoglalás során kiválasztott üdülőkben.

A pályázati az erzsebetprogram.hu oldalon olvasható.

Pályázaton vetélkedhetnek a nyugdíjasokpecsma.hu.