Szembe megy a Pannonpower a kormány elképzeléseivel és az Ős-Dráva program célkitűzéseivel?

Ez utóbbi ugyancsak meghatározó eleme az Ormánság rehabilitációjáért elindított Ős-Dráva projektnek.

– Az Ormánságban stratégiai ágazat volt az állattartás, amióta a világ a világ, és ez mára teljesen összeomlott – emlékeztetett Pálfai László, az alapítvány kuratóriumi elnöke.
– Ha pont azt a biomassza tömeget vonják el és égetik el egy kazánban, amely az állattartás számára elengedhetetlen – gondolok itt a tápláláshoz szükséges szénára, vagy az almolás szempontjából a kalászosok szalmájára – akkor ez teljesen ellentétes hatást gyakorol arra, ami az állami célkitűzés – fogalmazott. Mint hozzáfűzte, az állami földek bérbeadása során is azon gazdákat preferálták, akik állattartó teleppel rendelkeztek, illetve vállalták, hogy az adott területegység után megfelelő számú haszonállat tartanak.

A teljes cikk itt olvasható.