“A kormány jóhiszeműen járt el az alkotmánymódosítással kapcsolatban”

A magyar kormány jóhiszeműen járt el az alkotmánymódosítással kapcsolatban, hiszen annak rendje és módja szerint lezajlott az országgyűlési vita, amelynek során egyébként az ellenzék, illetve az ellenzéki sajtó sem fogalmazott meg olyan éles bírálatot, mint amilyet aztán külföldről hallhattunk – nyilatkozta a Demokratának Szájer József magyar néppárti EP-képviselő, a Fidesz alapító tagja.