pécsma.hu bejegyzései

Akinek nincs elege a felhőkből, az örülhet

Általában erősen felhős időre számíthatunk, azonban a déli és a keleti határvidéken a nap nagyobb részében vékonyabb, szakadozottabb lesz a felhőréteg, és errefelé akár több órás szűrt napsütésre is számíthatunk. Ugyanakkor az Északi-, és a Dunántúli-középhegység egyes részein tartósan borult lesz az ég.

 

A Dunántúlon és a középső megyékben elszórtan előfordulhat csapadék. Az átmeneti mérséklődést követően a déli, délkeleti szél ismét nagy területen megélénkül, néhol megerősödik. Az Észak-Dunántúlon délutántól viharos széllökések is lesznek.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +8 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 8 és 15 fok között valószínű.

Akinek nincs elege a felhőkből, az örülhetpecsma.hu.

Kőkemény ütésváltás a baranyai bálon

A rendelkezésre álló adatok szerint 2015. augusztus 16-án Villánykövesden tartott báli rendezvényen egy húszéves fiatalember megütött, megrúgott egy férfit, aki a bántalmazás következtében súlyosan megsérült, eltört az arccsontja.

A nyomozók az elvégzett adatgyűjtés eredményeként azonosították az elkövetőt, majd pár nappal később beidézték a rendőrkapitányságra és kihallgatták gyanúsítottként. Vele szemben súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás, vallomásában beismerte tettét, azt mondta indulatból cselekedett.

A Siklósi Rendőrkapitányság a nyomozást a napokban vádemelési javaslattal lezárta és az ügy iratait megküldte az illetékességgel rendelkező ügyészségnek

Kőkemény ütésváltás a baranyai bálonpecsma.hu.

Napos lesz az idő, de mégsem

Délelőtt a ködfoltok gyorsan feloszlanak, így napközben mindenütt lehet szűrt napsütésre számítani. Estétől a Dunántúlon ugyanakkor már meg is vastagszik a felhőzet, és néhol kisebb eső is kialakulhat.

Többfelé megélénkül, a Dunántúlon meg is erősödik, az északnyugati felén hajnaltól viharossá fokozódik a déli szél.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +4 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 15 fok között alakul, nyugaton lesz az enyhébb idő.

Napos lesz az idő, de mégsempecsma.hu.

Egymásnak ment a baranyai álompár

Vádemelési javaslattal zárta a nyomozást a Komlói Rendőrkapitányság azzal a 21 éves nagyszékelyi férfival, valamint 22 éves vásárosdombói nővel szemben, akikhez 2015. december 10-én 9 óra körüli időben Vásárosdombón mentek ki a rendőrök. A volt élettársak szóváltást követően az orvosi rendelő előtt kölcsönösen bántalmazták egymást.

 

A járőrök az intézkedéskor megállapították, hogy a közös gyermekük miatt kialakult nézeteltérés vezetett tettlegességig.

Előállításukat követően gyanúsítottként hallgatták ki őket, velük szemben garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatták a büntetőeljárást. A rendőrök a nyomozást a napokban befejezték, és a keletkezett iratokat az illetékes ügyészségnek megküldték.

Egymásnak ment a baranyai álompárpecsma.hu.

Szeles szombatunk lesz

Általában napos időre számíthatunk, de helyenként – főként északkeleten, keleten – csak lassan oszlik fel a köd és az alacsonyszintű rétegfelhőzet. Számottevő csapadék nem várható, legfeljebb a felhős tájakon fordulhat elő hószállingózás. Többfelé megélénkül, a Dunántúlon meg is erősödhet a déli szél.

 

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és -5 fok között valószínű.

A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 4 és 11 fok között alakul, de a tartósan felhős tájakon hidegebb lesz.

Szeles szombatunk leszpecsma.hu.