Pernecker Dávid bejegyzései

Pécsi díszdoktorrá avatták Plácido Domingót

A Pécsi Tudományegyetem díszdoktorainak sora egy újabb világhírű művésszel bővült. A rangos címet idén Plácido Domingo tenorénekes vehette át. A PTE és a város a kitüntetéssel ismerte el az énekes életművét és hálálta meg a városért tett szolgálatát, különösen azt, hogy elvállalta a 2010-es pécsi Európa Kulturális Fővárosa programsorozat fővédnökségét.

Bizonyára sokan emlékeznek még arra, hogy a “Három Tenor” egyik legismertebb tagja, Plácido Domingo néhány éve több fantasztikus koncertet is adott Pécsen. Az énekes a 2010-es Európa Kulturális Fővárosa-program felvezető éveiben 2008-ban az Expo Centerben, majd pedig 2009-ben a Szent István téren nyűgözte le pécsi közönségét. A világhírű tenorénekes most újra Pécsett járt.

A tenorénekes megérkezik avatására
A tenorénekes megérkezik avatására

Február 7-én azonban nem ő ajándékozta meg a várost dalaival, hanem a Pécsi Tudományegyetem Szenátusa adományozta neki a megtisztelő díszdoktori címet, melyet azok kapnak meg, akik több évtizeden keresztül kiemelkedően alkotnak művészeti- vagy tudományterületükön, nemzetközi elismeréseket gyűjtenek be, és szoros kapcsolatot ápolnak a pécsi egyetemmel.

Domingo felölti a díszdoktori talárt Bódis József segítségével
Domingo felölti a díszdoktori talárt Bódis József segítségével

Az operaénekesnek Bódis József, a PTE rektora nyújtotta át a nívós „Doctor Honoris Causa” címet Páva Zsolt, Pécs polgármesterének jelenlétében. A rektor köszöntő beszédében elmondta, hogy több apropója is van annak, hogy Plácido Domingó kapta a rangos elismerést. Hiszen – folytatta – nem is lehetne aktuálisabb módon ünnepelni az egyetem Művészeti Karának 20 éves jubileumi évfordulóját, vagy épp a jövő évi 650 éves egyetemi évfordulót, mint a világ egyik legelismertebb énekesének – és nem utolsó sorban adakozásairól ismert filantrópjának – a díszdoktorrá avatásával.

Páva Zsolt megköszönte Domingónak az EKF során nyújtott segítségét
Páva Zsolt megköszönte Domingónak az EKF során nyújtott segítségét

Páva Zsolt hangsúlyozta, hogy a város számára hatalmas megtiszteltetés az énekest az egyetem professzorai között köszönteni, hiszen a művész 2008-as pécsi koncertje, vagy akár a 2009-es Pécsett rendezett operagálán adott emlékezetes műsora nagyban meghatározta a város kulturális életét. A városvezető kiemelte, hogy a díszdoktori címet mindemellett azért is adják Plácido Domingónak, mert az ő fővédnöksége és morális támogatása nélkül elképzelhetetlen lett volna a 2010-es Európa Kulturális Fővárosa-program sikere.

Lakner Tamás, a Művészeti Kar dékánja Domingót méltató beszédében elmondta, hogy a kar büszke arra, hogy José Carreras 2007-es díszdoktorrá avatása után egy újabb zenei kiválóságot köszönthetnek köreikben, ráadásul egy olyan művészt, akinek több éves kapcsolata van a várossal és az egyetemmel. Elég csupán arra gondolni – folytatta –, hogy Tokody Ilona, a Művészeti Kar címzetes egyetemi tanára együtt dolgozott Plácido Domingóval a Bohémélet című opera egyik legismertebb feldolgozása során.

A művész támogatni fogja a fiatal tehetségek munkáját
A művész támogatni fogja a fiatal tehetségek munkáját

A tenorénekes ünnepi székfoglaló beszédében elmondta, hogy Pécsnek kiemelkedő szerepe van az európai történelem őrzésében. Kiemelte, hogy az etnikai és vallási tolerancia jelentőségét hordozó városi szlogenben (“Pécs, a határtalan város”) rejlő gondolatokat  minden településnek meg kellene fontolnia, hiszen manapság szerte a világban erős vallási és etnikai intoleranciával találkozhatunk.

"Pécs toleráns és nyitott város"
“Pécs toleráns és nyitott város”

Domingo mindemellett kitért arra is, hogy megtiszteltetés számára, hogy Magyarországon kaphatta meg ezt az elismerést, hiszen nagyra tartja hazánk jeles zeneszerzőit, mint például Kodály Zoltánt, Bartók Bélát, Liszt Ferencet, és Erkel Ferencet.

Végezetül hangsúlyozta, hogy a pécsi díszdoktori címmel élve figyelemmel fogja követni az ország zenész- és énekes tehetségeinek pályafutását, és támogatni fogja őket karrierjük során.

A 75. életévét idén január 21-én betöltő Plácido Domingo hosszú pályafutása során a világ legnagyobb színpadain lépett fel, és közel egy tucat Grammy-díjat tudhat magáénak.

Pécsi díszdoktorrá avatták Plácido Domingótpecsma.hu.

Kevesebbet büntetett tavaly a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bűnügyi szakterülete tavaly kevesebb büntetőeljárást indított, és ezekben az esetekben az elkövetési érték is alacsonyabb volt, mint az előző évben, a kármegtérülés pedig javult. A költségvetési csalás körébe tartozó bűncselekmények elkövetési értékének aránya nőtt – derül ki az adóhatóság honlapján közzétett tájékoztatóból.

A NAV Bűnügyi Főigazgatósága és a bűnügyi igazgatóságok 2015-ben 7672 ismertté vált bűncselekmény gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást, ami 23,65 százalékkal kevesebb, mint az előző évi (10 048). E bűncselekményekhez kapcsolódó elkövetési érték 136,62 milliárd forint volt, 8,19 százalékkal kevesebb, mint a bázisidőszakban (148,81 milliárd forint).

A folyamatban lévő büntetőeljárások során a kárbiztosítás összege (lefoglalás, zár alá vétel, önkéntes megtérítés együttesen) 30,67 milliárd forintot tett ki 2015-ben, ami 22,45 százalékos kármegtérülést jelent. Az előző évben a kármegtérülés 28,81 milliárd forint volt, 19,36 százalékos mutatóval.

A NAV hatáskörébe tartozó tavaly ismertté vált bűncselekmények 40,33 százaléka költségvetési csalás volt, de magas a csődbűncselekmény (8,97 százalék), az iparjogvédelmi jogok megsértése (7,47 százalék), illetve a számvitel rendjének megsértése (6,99 százalék) bűncselekmények aránya is.

Az ismertté vált bűncselekmények közül a költségvetési csalások száma a 2014. évihez viszonyítva 4044-ről 3094-re, a szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértésének száma 363-ról 236-ra, az orgazdaságé 538-ról 407-re, a csődbűncselekményeké 818-ról 688-ra, a számvitel rendjének megsértéséé 544-ről 536-ra csökkent, míg a társadalombiztosítási, szociális vagy más jóléti juttatással való visszaéléseké 95-ről 114-re, az iparjogvédelmi jogok megsértése/iparvédelmi jogok megsértésének száma 449-ről 573-ra emelkedett.

A regisztrált elkövetési értékek az alábbi bűncselekmények esetében változtak jelentősebb mértékben a 2014-ben regisztrált értékekhez képest: a költségvetési csalás körébe tartozó jogsértések esetén 4,15 százalékkal 138,81 milliárdról 130,95 milliárd forintra; az orgazdaság esetén 3,31 milliárdról 1,58 milliárd forintra; a szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése esetén 4,4 milliárdról 2,15 milliárd forintra csökkent, míg az iparjogvédelmi jogok megsértése/iparvédelmi jogok megsértése esetén 609,92 millióról 786,23 millió forintra, a pénzmosás kapcsán 355,54 millióról 438,62 millió forintra nőtt az elkövetési érték.

Az összesített elkövetési értékből (136,62 milliárd forint) a költségvetési csalás körébe tartozó bűncselekmények elkövetési értéke 95,85 százalékot (130,95 milliárd forint) tett ki, míg a bázisidőszakban 93,28 százalék volt – ismerteti az adóhatóság.

Kevesebbet büntetett tavaly a NAVpecsma.hu.

Kiégett egy kocsi a Zsolnay Negyed mellett

Teljes terjedelmében égett egy személyautó szombat éjjel Pécsen, a Bulgár utcában – írja az országos katasztrófavédelem.

 

A tűzhöz percek alatt kiérkeztek a megyeszékhely hivatásos tűzoltói, akik két habosított vízsugárral oltották el a lángokat, majd megkezdték a jármű visszahűtését és átvizsgálását.

Elsődleges információink szerint az eset során senki nem sérült meg.

Kiégett egy kocsi a Zsolnay Negyed mellettpecsma.hu.

Manók őrzik a bányászat emlékét

Pécsett több mint 50 bányamanó munkálkodik, de pár éves pályafutásuk alatt sok környékbeli, és tőlünk távolabb eső település bányászegyesületeit is megihlették. De kik is ezek a bányamanók, mit csinálnak, és miért van rájuk szüksége a városnak?

Még csak apró iskolásgyerekek, de feltehetően többet tudnak a pécsi- és Pécs-környéki bányászatról, mint sok helyi felnőtt. Ők a Mecseki Bányamanók.

 

Bányamanók a bányászmúzeumban

Vándori András, a Bányász Hagyományőrző Klub vezetője, és a jelenleg több mint 50 baranyai tagot számláló Bányamanó-mozgalom alapítója lapunknak elmondta, hogy a bányászat iránt érdeklődő kicsik alkotta csapattal az volt a céljuk az alapításkor, hogy a helyi bányabezárások után több mint másfél évtizeddel legyen végre egy olyan fiatalokból álló bányász-hagyományőrző társaság a városban, akik fel tudják frissíteni a bányászat emlékét, és tovább tudják adni társaiknak, ismerőseiknek.

Őrzik az emlékeket
Őrzik az emlékeket

Vándori elmondta, hogy a manók ott vannak minden bányász-eseményen, és rendszeresen gondozzák a pécsi- és Pécs-környéki bányászemlékműveket. Folyamatosan rendeznek nekik olyan bányásztörténeti vetélkedőket a városban, melyek játékos formában kérdeznek rá a helyi bányászat híres momentumaira, a bányász-eszközök használatára, a bányászok napi rutinjára. A bányamanók az ilyen összejövetelek során találkozhatnak példaképeikkel is, azokkal, akik még jártak a föld alatt, és lapátolták a szenet.

Vándori András kérdésünkre elmondta, hogy a manómozgalom jövője kecsegtető, hiszen a gyárvárosi, a meszesi, kővágószőlősi, vagy a vasasi kisiskolások csapatai mellett szerte az országban alakulnak sorra a hasonló egyesületek.

Manók őrzik a bányászat emlékétpecsma.hu.

“Senki nem bontja le csak úgy a Magasházat”

Az internet egyik legismertebb, legnépszerűbb méme – azaz egy divatszerűen terjedő képe – meghódította a pécsi Magasházat is. A Szliven Áruháznál található buszmegállóra ragasztotta ki valaki, aki láthatóan nagyon átérzi a 25 emeletes bontásának eddigi, buktatókkal teli történetét.  

Egy igen kreatív pécsi mémgyáros fogta A Gyűrűk Ura: A Gyűrű Szövetsége című filmből lopott milliók által ismert képet és kultikussá vált aláírását, és az interneten jó pár éve keringő – alapvetően minden életszituációra alkalmazható – mémet remek stílusérzékkel társította a Magasház bontásához.

"Senki nem bontja le csak úgy a Magasházat"
“Senki nem bontja le csak úgy a Magasházat”

Az eredeti mém úgy szól, hogy “One does not simply walk into Mordor”, azaz “Senki nem sétál be csak úgy Mordorba”. Ezt A Gyűrűk Ura filmváltozatában mondja Boromir, amikor arról van szó, hogy Mordorban el akarják pusztítani a gonosz gyűrűt.

Az eredeti mém
Az eredeti mém

Innen jött az a poén, amit ma már mindenre használnak. Például: “One does not simply learn for finals when there’s the internet”, azaz “Senki nem készül fel csak úgy a vizsgáira, mikor ott az internet”,hogy elvonja a figyelmet a tanulásról.

A lényeg tehát az, hogy “Senki nem bontja le csak úgy a Magasházat”, hiszen mindannyian ismerjük, hogy mennyi hercehurca volt már évekkel ezelőtt a munkálatok körül.

“Senki nem bontja le csak úgy a Magasházat”pecsma.hu.