Privacsek András bejegyzései

Ilyen edzőt keres a Pécs

Hétfőn jelentette be a PMFC-Matias, hogy távozik a klubtól az eddigi vezetőedző, Véber György, aki helyett ideiglenesen Kulcsár Árpád irányítja a pécsi együttest. A leendő vezetőedzővel kapcsolatban Győri János klubmenedzser nyilatkozott, aki elmondta, milyen kritérium szerint választják majd ki az új szakembert. Honlapunk úgy tudja, az első számú jelölt Prukner László lehet.

Már nem Véber a Pécs edzője

Hétfő délelőtt Győri János, a PMFC-MATIAS ügyvezetője és Véber György a csapat klubházában találkozott egymással. A megbeszélés témája a csapat szereplése volt. Az egyeztetés végén a felek abban állapodtak meg, hogy közös megegyezéssel felbontják a vezetőedző szerződését. Az új szakember kinevezéséig a csapat jelenlegi másodedzője, a klub korábbi játékosa, Kulcsár Árpád készíti fel az együttest.

A Loki olyat tett, amilyet 30 éve nem – a forduló érdekességei

Az mlsz.hu ezúttal is összegyűjtötte a forduló legjeit. Ezekből többek között kiderül, hogy a Pécs legutóbb 30 éve nyert Debrecenben, Nemanja Nikolics pedig egymaga kétszer annyi gólt szerzett, mint a teljes Újpest.