sporthirado.hu bejegyzései

Lebőgött a Loki, vízifoci Kecskeméten

A találkozó előtt nyeretlen Pécs nagy meglepetésre 2-0-ra győzött a címvédő Debrecen otthonában a labdarúgó NB I hetedik fordulójának első szombati mérkőzésén. A PMFC ezt megelőzően legutóbb május 10-én nyert mérkőzést az NB I-ben, a DVSC ebben a szezonban hazai környezetben eddig százszázalékos volt, s még gólt sem kapott. A pálya használhatatlansága miatt az 58. percben, 1-1-es állásnál félbeszakadt a Kecskemét-Győr mérkőzés.

Román csapat ejtheti ki a Lyont

A 70. percig vezetett, de aztán csőstül jött a baj az Olympique Lyonnál a labdarúgó Európa Liga rájátszásának első, csütörtök esti meccsén, a román Astra ellen, a Stade Gerlandban. Tanítani való akció során Steed Malbranque juttatta előnyhöz a Rhone-partiakat (az ex-PSG-s Christophe Jallet passzából), de a második félidőre mintha kicserélték volna a gyurgyevóiakat, akik a szünetben formációt is váltottak, átálltak 3-5-2-re. Az egyenlítés nem is maradt el, sőt, nem sokkal később egy kiállítás (Rose, második sárgával) és egy büntető pecsételte meg a Lyon sorsát, amely ráadásul hosszabb időre elveszítheti Clement Grénier-t combsérülés miatt. A Dinamo Moszkva is aggódhat, nyernie kell a nikóziai visszavágón. Alekszandr Kokorint kiállították a második félidőben, Dzsudzsák Balázs végigjátszotta a meccset az Omonia ellen.