Csatlakoztatták a hálózathoz az új pécsi bioblokkot

A közlemény szerint a munkálatoknak köszönhetően most még időszakosan ugyan, de teljes egészében megújuló forrásból származó zöldenergia adja a meleget Pécs valamennyi távfűtött épületében.

Hamarosan indulhat a blokk próbaüzeme is, amelynek sikeres befejezését követően a baranyai megyeszékhely lesz az első olyan hazai nagyváros, ahol a hőellátást a gáz kiváltásával, kizárólag helyben beszerzett tüzelőanyaggal, fenntartható módon biztosítják.

A Dalkia cégcsoporthoz tartozó Pannonpower 2011 őszén közölte, hogy 24 milliárd forintos beruházásból új biomassza blokkot helyez üzembe a pécsi hőerőműben. A jelenlegi 50 megawatt teljesítményű fatüzelésű mellett épülő, szalmával és kukoricaszárral üzemelő 35 megawattos blokk a maga nemében a legnagyobb berendezés lesz Magyarországon. Évente 200 gigawattóra villamos energiát is termel, ez mintegy 100 ezer ember áramszükségletét fedezi.

A Pannonpower szerint az évente 240 ezer tonna lágyszárú bálázott mezőgazdasági mellékterméket felhasználó blokk a régióban 150 embernek ad munkát. Szakemberek számításai szerint az építkezés nemzetgazdasági szinten egyszeri 4,6 milliárd forint plusz jövedelmet generál, a központi költségvetésnek 3 milliárd forint többletet jelent. A létesítmény működése évi több mint 100 millió forinttal növeli a helyi adóbevételt.

Az új blokk üzembehelyezésével stratégiai tartalékba kerül az erőmű két gáztüzelésű kazánja, ezáltal 80 millió köbméter gázt takarítanak meg, minimálisra csökken a pécsiek függése az importált fosszilis tüzelőanyagoktól, és nő az ellátás biztonsága. A gázkazánok beindítására csak extrém időjárási körülmények között, mínusz 25 Celsius fok alatti hőmérséklet esetén lenne szükség.

A cégnél az MTI érdeklődődésére elmondták: az eredeti tervek szerint az új blokk tavaly év végére, ez év elejére készült volna el, a melegüzemi próbák, vagyis az egyes eszközcsoportok tesztjei azonban a kazánt építő cég csődje miatt tovább tartanak. A Pannonpower a közelmúltban megegyezett egy másik vállalkozással a kazán beüzemelésének befejezésére. A munkálatok zajlanak, a beruházást várhatóan idén nyáron fejezik be.