Iparművészeti Múzeum szecessziós kincseiből mutatnak be válogatást Rómában

A budapesti Iparművészeti Múzeum (IMM) gyűjteményéből válogatott közel száz műtárgyat mutat be az olasz fővárosban a magyar-olasz kulturális évad kiemelkedő eseményeként megrendezett, Tiffany, Gallé és a szecesszió mesterei című kiállítás, amelyet kedd este nyit meg Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a római Capitoliumi Múzeumban.

“Nagy ünnepe ez a magyar kultúrának. Rendkívüli, ha a magyar művészet előrehaladó, inspiráló, avantgárd arculatában tud bemutatkozni olyan alkotásokon keresztül, amelyeket mi Magyarországon is kevéssé ismerünk. Az Iparművészeti Múzeum igazi kincsesbánya” – mondta Balog Zoltán az MTI-nek a megnyitó előtt a magyar és olasz sajtónak tartott tárlatvezetésen.

Azért is jelentős ez a kiállítást, mert “a Colosseum elsötétítése után most a római Capitoliumot a magyar műtárgyakból áradó fény világítja meg” – fogalmazott Balog Zoltán arra utalva, hogy a január 27-i holokauszt-emléknapon a római önkormányzat és a római zsidó közösség lekapcsoltatta a Colosseum fényeit a Jobbik elleni tiltakozásként.

Az IMM szecessziós gyűjteményéből rendezett tárlatot a világ legrégebbi és egyben Róma legtekintélyesebb múzeuma látja vendégül. A kerámia- és üvegtárgyak, valamint szövött és csomózott textilek, ötvöstárgyak a szecesszió virágkorának, a 19. század végének és a 20. század elejének technológiai és művészeti újításait mutatják be.

A kiállítás első termében az 1900-as párizsi világkiállítás főbejáratát díszítő kerámiafríz egyik eleme és egy 1899-es, szőlőmotívummal díszített Zsolnay-váza látható. Az IMM gyűjteményéből Louis Comfort Tiffany, René Lalique, a Daum fivérek és Émile Gallé műhelyeiből kikerült munkák is érkeztek. A magyar alkotások között szerepelnek Vaszary János kárpitjai, Rippl-Rónai József kerámiái és a pécsi Zsolnay-gyár remekei.

Roma_Capitolium_3_small“Nehéz művészeti újdonságot Rómába hozni, de nekünk talán sikerült. Az IMM ezer darabos szecessziós gyűjteményének mostani válogatása az európai kreativitás, a művészi színvonal, a kultúrák és nemzetek közötti együttműködés üzenete” – mondta Takács Imre, az Iparművészeti Múzeum főigazgatója. Hangsúlyozta, hogy az amerikai, angol, svéd, francia, olasz, német alkotások mellett a tárgyak negyven százaléka magyar szecessziós műtárgy, amelyek “felveszik a versenyt a legnagyobb és legismertebb külföldi műhelyek termékeivel”.

A kiállítást összeállító Gálos Miklós azt hangsúlyozta, hogy a külföldi szecessziós művészek maguk küldték munkáikat a budapesti Iparművészeti Múzeumba, tudva, hogy ezzel értéküket növelik.
“Biztosak vagyunk a sikerben, hiszen ritka kiállításnak számít ez az olasz fővárosban, amelynek iparművészeti múzeuma sincsen”- mondta Claudio Parisi Presicce, a Capitoliumi Múzeum igazgatója.
A kiállítás esti megnyitóján olasz részről Antonia Pasqua Recchia, a kulturális minisztérium államtitkára, magyar részről Révész Mária, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) miniszteri kabinetjének főtanácsadója, Balla János római magyar nagykövet és Molnár Antal, a Balassi Intézet – Római Magyar Akadémia (RMA) igazgatója vesz részt.

A tárlat április 28-ig lesz látható Rómában, majd május közepétől a budapesti közönség is találkozhat vele az Iparművészeti Múzeumban.

A budapesti Külügyminisztérium és az Emmi által kiemelt kormányzati támogatással finanszírozott 2013-as magyar-olasz kulturális évad számos itáliai nagyvárost érintő programsorozata tavaly decemberben Rómában indult Sass Sylvia operaénekesnő koncertjével az RMA-n.

Az eseménysorozat eddigi állomásaiként a velencei La Fenice operaház újévi koncertjének televíziós változatában magyar balettbetét szerepelt a Magyar Állami Operaház művészeivel, januárban pedig Rómában olasz-magyar tudományos konferenciát rendeztek a Magyar Királyság népeinek 19. századi történetéről.

MTI, EMMI