Ma kezdődik Moszkvában az Európa Tanács tizedik Kulturális Miniszteri Konferenciája

Moszkva ad otthont az Európa Tanács 10. Kulturális Miniszteri Konferenciájának, amelyen a miniszterek megvitatják, hogyan járul hozzá a demokrácia előmozdításához a kultúra. A Kossuth Rádió a magyar delegáció vezetőjével, Balog Zoltán miniszterrel készített interjút:

A csúcstalálkozó részeként Balog Zoltán minisztert ma fogadta az orosz pátriárka, a találkozón a magyar alkotmány is szóba került.

Balog Zoltán, emberi erőforrások minisztere: Az ő álláspontja az, hogy az Európai Unió lemond a keresztény alapokról, akkor valójában Európáról mond le. És ő ebből a szempontból értékeli nagyra a magyar alkotmányt, mind a házasság ügyében elfoglalt, mind pedig a kereszténységnek, az ország történelmének, jelenének és jövőjének viszonyával kapcsolatos pozícióit.

A kétnapos konferencia az Európa Tanács kulturális minisztereinek találkozójával folytatódik.

Balog Zoltán: Itt az úgynevezett kulturális kormányzás és a kultúrának, a kultúrdiplomáciának a kormányzásban, a kormányok közötti kapcsolatban játszott szerepe lesz a fő téma. Itt lesz lehetőség több kétoldalú találkozóra is.

Az Európa Tanács 1976-ban hívta életre a kultúráért felelős miniszterek konferenciáját, amelyet először Oslóban rendeztek meg. Magyarország 1989-ben csatlakozott az Európai Kulturális Egyezményhez. Balog Zoltán a tervek szerint a program során találkozik majd az orosz kulturális, illetve az orosz oktatási miniszterrel, valamint a kétoldalú találkozókon megbeszélést folytat majd a többi között a finn, a bolgár, az osztrák és a szerb kulturális miniszterrel is.

mr1-Kossuth Rádió, Krónika